Kapos- folyó völgye és a Bárd patak

A Kapos vízgyűjtőjét délről a Mecsek lejtői, és a Zselic határolják, nyugatról a Belső-Somogy, északról a Külső-Somogy, keletről pedig a Tolnai-Hegyhát, valamint a Völgység fogja közre. A terület nyugtalan, hegyes-völgyes, dombos felszínű, síkság csak a folyó völgyében található. A Kapos-folyó völgye környezetvédelmi szempontból ökológiai folyosóként van nyilvántartva. Ez olyan élősávot jelent, amely lehetővé teszi az állat- és növényfajok számára a vándorlást, ezzel biztosítja a biológiai sokféleség megőrzését.

A Bárdi patak, mint vízrendszer, az őt tápláló mellékpatakok, források, erekkel egyetemben Szent Imre pusztától a Kaposba való torkolatig, mintegy zsinórra fűzik Bárdudvarnok településrészeinek jelentős részét. E településrészek történetében e vízrendszer is befolyásolta a helyi paraszti gazdálkodás módját, hiszen mindkét partját, mint kaszáló réteket, valamint legelőket műveltek illetve használták. A vízrendszer viszonylag állandó vízhozama biztosította több vízimalom működését. A Bárdi patak mentén, a Zselicségre jellemző minden vadon termő gyógynövény megtalálható. A Bárdi patak mentén jórészt kerékpárút, valamint Lipótfa –Szent Imre puszta között a valamikori vasúti töltésen jól járható út, lehetővé teszi a turizmust. Az útvonalon megközelíthető néhány történeti emlékhely. Szent Imre melletti palánkvár helye, valamint az ősi löszbarlang.