A kéktúrát és a hazai hosszútávú túrázást népszerűsítő legnagyobb rendezvényt, a Kéktúrázás napját negyedik éve szervezi meg a Magyar Természetjáró Szövetség, idén október 14-én.
Célunk, hogy a Kéktúrázás napja a gyalogos túrázás éves ünnepe legyen és erősítse az év többi napján útra kelők motivációját, növelje számukat.
A gyaloglás fizikai kihívásán kívül országismeretről és közösségi élményről is szól ez a nap, ezért igyekszünk különböző vendégváró szolgáltatással és egyéb programlehetőséggel a rendezvény túráit színesíteni.
Ennek szellemében szólítjuk meg az Országos Kékkör menti települések vezetőit (korábban a Kékkör menti szolgáltatások vállalkozóit illetve a oktatási intézményeket is felkerestük), hogy minél több emberhez eljusson az ingyenes túranap híre illetve minél több település együttműködő partnere lehessen a rendezvénynek, a túranapon arra túrázók élményét növelve.
Köszönjük a nyár folyamán a rendezvényt támogatásukról biztosító polgármestereknek a kapcsolatfelvételt illetve a közeljövőben csatlakozó településeknek is a segítséget, információmegosztást, figyelmet.
A túranapon idén is 143 túrát indítunk az ország 143 különböző pontjából, ahova túránként maximum 50 embert várunk.
A túranapról, azon belül a 3 kéktúra erre a napra kijelölt túraszakaszairól, azok hosszáról, szintemelkedéséről, térképes megjelenítéséről, szakaszfelelőseiről és az esemény napján a túracsoportok haladásáról az esemény honlapján, itt: kekturazasnapja.hu tájékozódhat.